Itt a jövő! Alakváltó kijelzők.

Itt a jövő! Alakváltó kijelzők

Az idei SID (Society for Information Display) alkalmával nagyot dobbantott a Tactus Technology az érintőkijelzők terén. Ismert, hogy az üvegpaneleken mennyire hatékonyan (vagy inkább kevésbé hatékonyan) tudunk gépelni egy asztali vagy notebook klaviatúrához képest. Épp ezen a hátrányon kíván segíteni a fentebb említett cég za új, saját fejlesztésű technológiájával.

Az eddigi felhasználók gyakorlatilag kétféle opcióval voltak segítve az érintőképernyő simogatása, tapogatása közben. Az egyik a billentyűk rezgése, a másik pedig a billentyűhangos visszajelzés volt. Ezek mellett állt elő a Tactus Technology egy meglehetősen új és sci-fi-be illő megoldással, miszerint életre keltik a valóban kézzel fogható feedbacket. Egész pontosan létrehoztak egy olyan kijelzőt, amely az igénytől függően képes a sík térből fizikailag is kiemelkedni billentyűkké vagy mértani formákká, majd újra síkká változni. Ezek mellett már csak hab a tortán, hogy az új kijelző nem nagyobb, mint az eddig megszokottak, hisz ún. microfolyadékos technológiát alkalmaz.



Tactus Technology Introduction from Tactus Technology Inc. on Vimeo

Az első Androidos prototipust a cég már be is mutatta, így biztosak lehetünk abban, hogy nem egy újabb kísérleti és eltűnő dologról van szó. Ez nem csupán koncepció, hanem a valóságban is működő technológia.

Néhány kép:

Itt a jövő! Alakváltó kijelzők. Itt a jövő! Alakváltó kijelzők. Itt a jövő! Alakváltó kijelzők. Itt a jövő! Alakváltó kijelzők.

Forrás: androlib.blog.hu

Képek: freshnessmag.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük