Már be is árazták a Galaxy S III tagjait

Már be is árazták a Galaxy S III tagjait

A dél-kóreaiak új befutója árban is a legnagyobb címre pályázik. Ez természetesen várható is volt, de talán most mégis túllőttek egy picit a célon. A Galaxy S3 (I9300) összesen hat különböző variációban kerül majd az üzletek polcaira.

Ez a hat modell nem a szokványos lesz, hisz a tervezők eldobták a megszokott fekete színt és a korábbi cikkben már említett sötétkék és fehér színekben rendelhetik meg majd a telefont. A Galaxy S III – mal szemben tehát a fekete – fehér páros már a múlt.

Németországban tűntek fel a hivatalos árak először. Néhány kereskedés ugyanis megkezdte már a rendelések felvételét. A színek között nem lesz árbéli különbség. A 16 GB-os alap modell 599 eurós áron kerül a boltokba. A középsőnek mondható modell a maga 32 GB-jával 100 euróval fog többe kerülni, míg a 64 GB-os NAND FLash lapkával felszerelt csúcs 799 euróért találhatja meg gazdáját.

Azoknak, akik a Samsung Galaxy S III beszerzésén gondolkodnak, magas árakkal kell számolniuk, bár valljuk meg, erre azért számítani lehetett. Várhatóan a hazai megjelenést követően némileg csökkenni fog az ára, de éppúgy, mint a Galaxy S II – nél is egy árszíntnél megáll majd a csökkenés.


Már be is árazták a Galaxy S III tagjait (kék)

Forrás: ipon.hu

One reply

  1. Tomi szerint:

    szerintem nem is olyan drága. többre számítottam

Hozzászólás a(z) Tomi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük